David Fincher A hideg profizmus

David Fincher! A nyers, precíz és éles nyelvű filmrendező, aki mai napig Hollywood ellenzékéhez tartozik és olyan mára már megkerülhetetlen alkotások, köthetők a nevéhez, mint a Hetedik, a Harcosok klubja vagy A közösségi háló. - Gulyás Dominik ajánlója

Egy szakmájában igen csak tapasztalt személyről beszélünk, akinek bár voltak éles korszakváltásai és nem minden filmje lett kortalan mestermű, de ezek nagy része általában nem annak tudható be, hogy rosszul készítette volna el őket. Munkái (még a leggyengébb darabjai is) igényesek, szépen néznek ki és van egy, mondjuk ki, „fincheres" atmoszférájuk. De, hogy jutott el egészen idáig?

Fincher 1962-ben született Denverben. Gyerekkorában nagy hatással volt rá Paul Newman és Rober Redford westernje a Butch Cassidy és a Sundance kölyök, aminek „így készültje" után beleszeretett a rendezésbe. A 80-as években, az ILM-nél dolgozott effektgyárosként (dolgozott A jedi visszatéren, az Indiana Jones és a végzet templomán, illetve a Végtelen történeten), majd rátért a reklámfilmek gyártására. 1987-ben megalapította a Propaganda stúdiót, aminek tagjai között olyan, később rendezői karriert befutott személyek voltak jelen, mint Michael Bay, Spike Jonze, Michel Gondry, Zack Snyder vagy Alex Proyas. Főként reklámokat forgatott, de később áttért a videoklip rendezésre, ami során összeismerkedett a korszak sztárjaival, Michael Jacksonnal, George Michaellel, a Rolling Stonessal és Madonnával. Ezek után elég nagy névre tett szert, hogy 1992-ben megrendezze első mozifilmjét az akkori Alien trilógia záródarabját (Végső megoldás: Halál). Azonban a film nagy bukás lett, és Fincher egy időre elállt a nagystúdióktól. Három évvel később viszont elkészítette Andrew Kevin Walker forgatókönyvéből a Hetedik című krimi/thrillert, amivel bebizonyította tehetségét a nagyvilágnak. Majd a 90-es években tovább építette karrierjét olyan filmekkel, mint a Játsz/ma vagy a Harcosok klubja (ami csak később vált kultfilmmé). A 2000 évek hozott neki változást, mikor Robert Graysmith: Zodiákus című regényét adaptálta, ezzel megteremtve a saját stílusát és elkészítve a mai napig legelismertebb valós eseményen alapuló, sorozatgyilkos tematikájú mozifilmet. A szakmai áttörést viszont a 2010-es A közösségi háló hozta meg neki, aminek forgatókönyve (Aaron Sorkin írta) Oscar díjat is nyert. Azóta pedig főleg Netflix produkciókon dolgozik (Kártyavár, Mindhunter, Mank) és munkáit a filmszerető emberek is nagy lelkesedéssel várják.

Most, hogy tisztáztuk a történetét, lássuk a jellemét! Azt már tudjuk róla, hogy ellenzéki, azaz nem követi a hagyományos filmes trendeket (franchise filmezés) és általában szeret eredeti ötleteket feldolgozni. Ezek legtöbbje adaptáció és ő maga nem folyik bele a forgatókönyvírás folyamatába. Ő megmarad a rendezésnél, esetenként a produceri feladatokat is ellátja. Na de, miben ismerhető fel az ő szerzői kézjegye? Menjünk végig tematikánként.

1. Világkép: Fincher világa sötét, a szó legpesszimistább értelmében. Filmjei nagyrésze ismert nagyvárosokban játszódik, ahol szörnyű bűncselekmények történhetnek meg (San Francisco a Zodiákusban vagy New York a Pánikszobában). Hogy Fincher fejével tudjunk gondolkodni fel, kell idéznünk magunkban a Hetedik utolsó sorait, amit Somerset nyomozó mond a főnökének. „Hemingway egyszer azt írta. Szép ez a világ és érdemes harcolni érte. A második felével egyet értek." Főszereplői sokszor erkölcsös emberek, akiket a körülöttük élők bűnei akadályozzák, hogy jobb életük legyen. És nincs feloldozás. Ezek a szereplők vagy áldozatául esnek ennek a világnak (Nick Dunne a Holtodiglanból, vagy David Mills a Hetedikből) vagy nagy fizetség árán győznek csak (a narrátor a Harcosok klubjában vagy Mark Zuckerberg A közösségi hálóban). Nem ritkán előfordul, hogy nincs megoldása a történetnek (lásd Zodiákus). Fincher filmjei az emberiség sötét oldalát mutatják be kíméletlen brutalitással és nyers érzelmekkel.
2. Elbeszélés: Fincher szeret kísérletezni a narratívával. Filmjei általában flashback szerűen építkeznek (Harcosok klubja, A közösségi háló, Mank) vagy lineárisan, de akkor is van egy behatárolható időkeret (például a Hetedikben a hét nap, vagy a Holtodiglanban az eltűnéstől számolt napok). A kettőt egy valami köti össze, a töredezett narratíva. Nagyon sok a kihagyás (szakmai nyelven ellipszis), olyan információkról, amik fontosak. Hol tart a nyomozás a Zodiákusban? Hogyan tűnt el Amy a Holtodiglanban? Mi lett Marla Singerrel miután Edward Norton ott hagyta a terápiásoknál a Harcosok klubjában. A történet gyorsan halad előre és sok a kérdőjel, de ezek a bizonyos hiányos információk egy idő után értelmet nyernek. Olyan, mintha a rendező egy kirakós játékra invitálna minket, amiben a végén sikerül meglátnunk a nagy egészet.
3. Stilisztika: Fincher filmjei sterilek, mint egy videoklip. Legfontosabb stílusbéli eszköze a digitális technológia kreatív kihasználása. Gyakran használ motion controlert az olyan mozgásokhoz, amikor a kamera egy ablaküvegen megy át (vagy egy hűtőszekrényen). De gyakran használ útómunkánál olyan eszközöket, amik autentikussá teszik az aktuális művet. Például a Mankben az utólag szerkeztet „cigarettacsikk" a képernyő jobb felső sarkában vagy Tyler Durdenről pillanatnyi bevágások. Képivilágára jellemző még a realista (életszerű) dizájn, a fakó színvilág (piszkos zöld vagy halvány sárga), kontrasztos képek (gyenge megvilágításra magas rekeszérték) néha extrém, néha sima kameramozgások, gyors vágások és elektronik atmoszféra zene használata (utóbbit főleg Trent Reznor és Atticus Ross készíti).
Nagyjából ezek alapján lehet felismerni egy Fincher filmet, amiből (ha csak a mozifilmes rendezéseit nézzük) jelenleg 11 darab van. Ezeket fogom most röviden bemutatni a saját kis toplistám szerint. Ez természetesen szubjektív és csak figyelem felkeltés gyanánt használom ezt a sorrendet, ami pár év múlva könnyen lehet, hogy megváltozik.

Addig is, íme, David Fincher eddigi munkái.


11. Alien 3
Arról már volt szó, hogy Fincher első mozifilmje hatalmas kritikai bukás volt, aminek elsősorban az oka a stúdióval való ellentétje volt. Fincher egy olyan lezárást képzelt el, ami alapul vette az eddigi két rész stílusát, de valami újszerűt nyújtott volna és nem mellesleg végleg lezárta volna Ellen Ripley történetét. Azonban ez a stúdiónak nem jött be és a moziba került változatott erősen megvágták (a rendező azóta is tagadja, hogy a kész mű az övé lenne). Azóta (mint mindegyik részhez) elkészült egy Assembly Cut , ami hűbb volt a rendező víziójához (Fincher nem vett részt a munkálatokban), de ez sem menti fel a filmet az alól, hogy az utolsó helyen végezze. Maga a börtön bolygós díszlet és a köré kialakult társadalom remekül van ábrázolva, a rendezés extravagáns és a lezárás szépen pontot tesz egy kultikus sci-fi történet végére. Viszont! Fincher fogta az első rész horrorisztikus atmoszféráját, meg a második rész „body movies" (akciófilmes) hangulatát, összevegyítette a kettőt, de két szék között a padlóra esett vele. Horrorként már nem volt félelmetes, „body movie-ként" pedig nem kaptunk emlékezetes mellékkaraktereket. Ettől függetlenül a film nem rossz, csak az előző részek fényében nézve gyengébb. Viszont még mindig jobban lehet értékelni Fincher kreatív ötletelését, mint később az Alien: Covenant, rajongókat kiszolgáló, megfelelését.
6/10
10. Pánikszoba
2002-ben járunk. Fincher már megcsinálta a Harcosok klubját, most pedig egy visszafogottabb, egyhelyszínes thriller tervével előállva elkészítette a Pánikszobát, amiben egy anyuka (Jodie Foster) és a lánya (Kristen Stewart) próbálja túlélni három betörő támadását. Izgalmas alapszituáció, tehetséges színészek (Foster mellett jött még Jared Leto és Forest Whitaker). Kell ennél több? Hát talán egy kicsit! A film legjobb pontja az első fele, amikor bemutatják a házat és megtörténik a betörés. A rendező kihasználja a pánikszoba adta lehetőségeket és egy izgalmas „home invasion" sztori kerekedik ki belőle, ami a végére viszont kifárad. A film így is szórakoztató marad, de az a kis plusz hiányzik belőle, ami miatt emlékezetes tudna maradni. A rendezés továbbra is pazar, de hiába próbálok visszaemlékezni a Pánikszobára, csak az erős első fele maradt meg bennem, meg a Reszkessetek betörőket idéző vége. Unalmas Péntek estékre tudom ajánlani, de nem kell többet várni tőle.

6,5/10


9. Tetovált lány
Stieg Larsson: Millennium trilógiájának első darabját egyszer már filmre vitték 2009-ben Svédországban (Noomi Rapace és Michael Nyqvist főszereplésével), így Fincher repertoárjában ez az egyetlen egy remake található. A 2011-es verzióban Daniel Craig játssza Mikael Blomkvist szerepét, akit egy család bérel fel, hogy nyomozza ki eltűnt lányuk ügyét. Azonban az újságíróból lett nyomozó nagy fába vágja a fejszéjét, ezért társként megkapja az árva sorsra jutó hackert Lisbeth Salandert (Rooney Mara), aki sötét múltja révén radikális eszközökhöz folyamodik. A filmet nem tudom sem a regényhez sem, az eredeti adaptációhoz mérni (egyelőre), de a remake erénye pont az, hogy felkelti az érdeklődést mindkettő iránt. Fincher remekül ragadja meg a skandináv krimik hangulatát. A sötét atmoszférája súlyt ad a történéseknek, a film brutalitása pedig „fincheri" mércével mérve is kegyetlen. Egyetlen egy végzetes hibája, hogy a vége nagyon nyitott (gondolom a folytatás lehetősége miatt) és emiatt az utolsó fél óra összecsapott és lezáratlan. Viszont aki egy izgalmas krimire vágyik, az ne is keressen tovább. Feltéve, ha az illető nincs ellene a remake hullámnak és bírja az erőszakot.
7/10
8. Benjamin Button különös élete
Talán ez a film tűnik ki leginkább Fincher munkásságából. A Brad Pitt által játszott Benjamin Button története egy árván hagyott kisbabáról szól, aki egy furcsa betegség miatt visszafelé öregszik. Emiatt egy öregek otthonában kell nevelkednie és nehezen illeszkedik be a társadalomba, miközben végig járja a huszadik század legfontosabb eseményeit. Ja és mellette kapunk egy szerelmi történetet Cate Blanchettel, aki hihetetlenül gyönyörű ebben a filmben! A történet alapján nem is tagadhatjuk, hogy ez egy Forest Gump kaliberű sztori (rendelleneséggel küzdő főhős végig járja a világot, miközben az igaz szerelmét próbálja megtalálni), csak gyengébben tálalva. A főhős túlságosan egysíkú, az érdekes konfliktusok nincsenek kibontva (az apjával való viszonya) és mellette a film túltolja a giccs faktort is. Viszont vannak benne egész jó, sőt szép dolgok is. A rendezés itt is jó, vannak benne egész szép jelenetek (a párizsi montázs), Cate Blanchet minden jelenetében sziporkázik és az a motívum, hogy egy öregedő világban Benjamin egyre inkább fiatalodik szerintem egy gyönyörű metafora. Ennél vannak bőven jobb romantikus filmek, Fincher munkáihoz képest pedig pláne, de egy szerethető kis mozi, ami naivabb a kelleténél.
7/10
7. A közösségi háló
A film, ami után Hollywood egyik legjobb forgatókönyvírója Aaron Sorkin megkapta élete eddigi egyetlen Oscar-díját. A közösségi hálót Ben Mezrich: A legfiatalabb milliárdos című könyve alapján készítették el közösen Fincherrel, aki bár nem vett részt a munkafolyamatban, de erősen benne volt a keze a kész változatban. Mark Zuckerberg (Jessie Eisenberg) életét dolgozza fel a történet, hogyan hozta létre a Facebookot és milyen hatással volt rá a hirtelen jött csillogás és hírnév. Mivel egy hamisítatlan Fincher moziról beszélünk így gyaníthatóan nem fogunk happy endet kapni a végére. A film lényege, hogy egy kreatív elmét, hogyan emészt fel élete munkája és milyen fizetségek árán jut fel a csúcsra. Persze Fincher és Sorkin nem csinál áldozati bárányt Zuckerbergből. A film elején is egy antiszociális, bunkóként mutatják be, aki bőven tehet arról, hogy olyan sorsra jut, ahol jelenleg van. Ebből a szempontból a film objektív próbál maradni és csak annyira változtatnak a tényeken, hogy a filmes dramaturgia megmaradjon. Mégis a legerősebb pontja a párbeszédek. Sorkin mindig is értett a frappáns dialógusokhoz és zsenialitása itt is tetten érhető (sokszor annyira pörgős, hogy nem is lehet érteni a filmet, ami mondjuk egy szépséghiba). Mellette a pedig a film zenéje is teli találat, amit Trent Reznor és Atticus Ross készített hozzá (ők is Oscart kaptak a munkájukért). Fincher rendezése itt is profi, viszont nyers, érzelem mentessége miatt nem mindenkinek fog bejönni a stílusa. A közösségi háló olyan, mint a hideg acél. Tartós, kemény, hasznos, de nem fogdosnád órákig. Egy egész üdítő biopick film, viszont továbbra sem értem, miért ezt tartják a Harcosok klubja és a Hetedik mellett a harmadik legjobb munkájának.
7,5/10
6. Mank
A legfrissebb Fincher darab, ami Netflixen kötött ki és most December elején került fel az oldalra. Talán a rendező egyik legszemélyesebb munkája, amit az apja, Jack Fincher által írt forgatókönyv alapján készített el. Herman J Mankiewicz a 30-as évek egyik nagy forgatókönyv írójának kálváriáját mutatja be, hogy próbál érvényesülni a stúdiórendszerek világában és hogyan írta meg a 40-es évek elején Az aranypolgár forgatókönyvét. Meglepő módon ez lett a rendező legmegosztóbb darabja és meg is tudom érteni, hogy miért. Aki nem jártas a 30-as évek világában és nincs tisztábban a megfelelő nevekkel, azoknak a film alig ad mankót a megértéshez. Viszont, aki élvezettel merül el a 30-as évek pezsgő hollywoodi kultúrájába (annak sötét és fényes oldalába együtt), annak egy igazi kikapcsolódás lesz ez a 2 óra 11 perc. Az operatőri munka fantasztikusan idézi meg az akkori mozik stílusát és még arra is figyeltek, hogy a hangokat utólag torzítsák (a jobbfelső sarokban lévő „cigicsikkről" pedig már ne is beszéljünk). A színészek itt is jók (Gary Oldman továbbra is hozza a szokásos színvonalát), a korhangulat ütős és bár szűzi szemmel nehéz megérteni a filmet, de meghálálja a beléfektetett időt. Ez egy társadalomkritikával megfűszerezett biopick, de a jobbik fajtából.
7,5/10
5. Játsz/ma
A Játsz/ma mindent tartalmaz, amit a 90-es évek paranoia thrillerjeiben lehetett szeretni. Nagyvárosi miliő, titkos társaság, akik a főhős nyomában vannak és Michael Douglas, természetesen. Nicolas van Orton egy jól kereső bróker ügynök, akit születésnapja alakalmából öccse (Sean Penn) meghív egy bizonyos „játszmára", amiben azt adják meg a kliensnek, amire a leginkább vágyik. Az álomból viszont hamarosan rémálom lesz, mikor kiderül, hogy a szervezők betörnek Orton lakásába és nyomokat hagynak hátra, amik egy veszélyes játékba sodorják a főhőst. A Játsz/ma azért is került előrébb a listában, mert bár egy egyszerű paranoia thriller, mégis nagyon jól van megrendezve. A film végig izgalmas tud maradni, a néző folyamatosan keresi a nyomokat, amik sokszor félrevezetőek a szó legjobb értelmében és Michael Douglas képben egy olyan karaktert kapunk, akiért tudunk izgulni. Egyedül a vége az, ami kicsit komolytalanná teszi az összképet, de amíg odáig eljutunk, addigra már bőven átérezzük a játszma adta élményt. Egy mai napig jól működő thriller, ami nem attól jó, mert hardcore, hanem mert jó nézni.
7,8/10
4. Zodiákus
Sokat gondolkodtam a toplistán végül, mégis úgy döntöttem, hogy Robert Graysmith regényadaptációját rakom a negyedik helyre. Hiszen nagyon kevés a valóban minőségi krimi/thriller, ami valódi sorozatgyilkosok ügyét dolgozza fel. A Mindhunter sorozat mellett (aminek több epizódját is Fincher rendezte) pedig a Zodiákus az, ami méltó a nevéhez. A Zodiákus gyilkosról valószínűleg sokan hallottak már történeteket, hogy mit jelentett abban az időben, Kalifornia államában. Azóta sem sikerült lezárni az ügyet, pedig még a rendőrséggel is előszeretettel levelezett és folyamatosan nyomot is hagyott nekik. De akkor a világ még nem volt tisztába a sorozatgyilkosság fogalmával. Nem ismerték ki a módszereit, így a rendőrség tehetetlen volt. Ebből a kusza ügyből csinált Fincher egy remek kis filmet. Hűen követte Robert Graysmith feljegyzéseit és igyekezett minél hitelesebben feltárni a nyomozás menetét. Viszont aki tudja, hogy milyen eredménnyel zárult az ügy, az sejtheti, hogy a filmnek milyen lesz a vége. A korhangulat megint csak telitalálat (60-as, 70-es évek Kaliforniája ennél hitelesebb már nem is lehetne), a történet szintén izgalmas, a rendezés precíz, de nem olyan nyers, mint A közösségi hálónál (a téma miatt is), a színészek pedig hozzák a formájukat. Talán a film kicsit hosszabb a kelleténél és a vége fog hagyni némi hiányérzetet a nézőben, de itt a lényeg a korhangulat ábrázolása volt. Egy olyan korszaké, ami nem volt biztonságos, bárki lehetett áldozat vagy akár a lehetséges gyilkos is.
8/10
3. Holtodiglan
Számomra viszont, mégis Gillian Flynn regényadaptációja került a dobogó legalsó fokára, egy egész egyszerű ok miatt. Ez a film ugyan azt nyújtja, mint a Játsz/ma, de sokkal jobban kivitelezve. Nick Dunne (Ben Affleck) egy nap arra kell fel, hogy felesége Amy (Rosamund Pike) eltűnik a lakásából. Férje kihívja a rendőrséget, akik minden érintetett kikérdeznek az ügyben, azonban a férfi túlságosan is lazán kezeli felesége eltűnését. És innentől kezdve semmi konkrétumot nem szeretnék mondani, mivel vétek lenne ellőni az innentől kezdődő események folyamatát. A Holtodiglan egy elejétől a végig izgalmas kirakós játék, amiben próbálod összerakni a puzzle darabkákat, de a hiányzó darabokat mindig elviszi valaki (mondjuk a rendező Fincher) és, csak akkor adja át, amikor szükségszerű. Egy fordulatos krimi, aminél nem szabad előfeltételekre hagyatkozni, mert minden percben fordulhat a kocka és teljes egészében megváltoztatja a film az eddigi gondolkodásodat. Nehéz úgy beszélni, hogy közben nem mondhatok konkrétumokat, úgyhogy legyen annyi elég, hogy a Holtodiglan nem véletlenül van ott az évtized legjobb krimijei között. Okos, izgalmas és profi darab, amit kár lenne kihagyni. Gyenge idegzetűeknek viszont pár jelenetet nem tudom ajánlani.
8,5/10
2. Hetedik
Szintén egy nagy dilemma volt, hogy Fincher két legjobb munkája közül melyiket hova rakjam. Szívem szerint megosztanám velük a dobogó legfelső fokát, de muszáj, hogy a listának valami kritériuma legyen. Ezért bár most az Andrew Kevin Walker forgatókönyvéből készült Hetedik kapta meg az ezüstérmet, de egy minden szempontból tökéletes filmről beszélünk. David Mills (Brad Pitt) és William Somerset nyomozó (Morgan Freeman) egy sorozatgyilkos után nyomoznak, aki a hét főbűn kapcsán szedi az áldozatait. Ahogy egyre mélyebre merülnek az ügybe, úgy kerülnek egyre nagyobb veszélybe is. A Hetedik talán minden idők egyik legnyomasztóbb filmje és a thriller műfaján belül az aranykoronás király. Fincher egy olyan extrém világot tár elénk, ahol nincs menekvés. Az emberi jóságot csírájában elfojtják, az egyetlen lehetőség a jobb életre pedig, ha elszöksz onnan minél messzebbre, örök magányra kárhoztatva magadat. A világból kiábrándult, öreg Somerset és a fiatal, önfejű Mills között remekül működik a kémia, de a film sztárja az a bizonyos színész, akinek neve csak a végén, a stáblistában tűnik fel. A film lezárása pedig, ha azt mondom, hogy lélekromboló, akkor nagyon enyhén fogalmaztam. A Hetedik egy mestermű, amit nem könnyű nézni (nem is veszi az elő szívesen az ember), de mindenképp kötelező, nem csak a thriller, hanem a film szerelmeseinek is.
10/10


1. Harcosok klubja
Mit tudnék még elmondani erről a filmről, amit nálam sokkal tapasztaltabb filmszeretők már ne mondtak volna el. A Harcosok klubja nem csak egy formabontó, mai napig aktuális, hihetetlenül intelligens, arcot leszaggatóan zseniális mestermű, hanem egy ikon is egyben. Egy olyan ikon, amit minden fiatal maga előtt tart, akinek megvan a véleménye a világról és látta a filmet. Chuck Palahniuk regény adaptációja (amúgy maga az író is elismerte, hogy a film jobb, mint a könyv) egy ízig-vérig társadalomkritika egy olyan ember szemszögéből (Edward Norton), aki a modernvilág elszenvedője. Nincs élete (csak az, amit az Ikea akar láttatni vele), nincs célja, csak lézeng a semmiben és hűséges fogyasztóként veszi a legfrissebb termékeket és szürcsöli a Starbucks kávéját. Ebből a purgatóriumi állapotból ébreszti fel őt egy ismeretlen alak Tyler Durden (Brad Pitt), aki a káosz megtestesítője. Kirángatja hősünket a komfortzónájából és egy olyan dologba kezdenek bele közösen, ami nem csak a saját, de mások életére is hatással lesz. A Harcosok klubjával a középiskolás évek alatt találkoztam és életem egyik legmeghatározóbb filmjévé vált, pont, azért amiről szólt. Mellette viszont filmként is hihetetlenül formabontó újdonságokat mutatott, nem csak, akkor a 90-es évek végén, hanem a 14 éves Dominik fejében is. Pörgős cselekmény, hihetetlen jó kameramozgások és hihetetlenül intelligens pillanatok, amik minden újra nézéssel több rétegűvé válnak. Aki még nem látta az, most hagyja abba a cikk olvasását és adjon egy esélyt neki. Ilyen élményt garantáltan nem kaptok egy filmtől sem, bár gyenge idegzetűeknek ezt sem tudom ajánlani. Én viszont méltó módon tudom oda rakni a valaha készült legjobb filmek közé.
10/10


Köszönöm, hogy végig olvastad a cikkemet. Zárásként talán annyit tudnék mondani, hogy Fincher filmjeivel nagyon nem lehet mellé nyúlni. Hiába emeltem, ki pár címjénél hibákat és problémákat, Fincher egy olyan alkotó, aki érti a dolgát és nem csinált eddig fércmunkát. Én továbbra is bízok benne, hogy több hasonló alkotást is csinál a közeljövőben és nagy izgalommal várom a következő munkáit is.

 

Írta: Gulyás Dominik


< Vissza