Viszlát 2020

Viszlát 2020, avagy az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat évértékelője. 2020 végéhez közeledve most még azok is számot vetnek az év történéseiről, akik egyébként nem szoktak. Órákat lehetne beszélni arról, amit tönkretett a járvány és elvett tőlünk, de ezekkel nap nap után akaratunk ellenére is szembesülünk. Éppen ezért a negatív élményeket hagyjuk 2020-ban és vigyünk tovább minden apró örömöt, sikert és boldogságot az új esztendőbe.

Lassan egy éve annak, hogy az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat 3. elnöksége, Zaja Barbara első női elnökével megalakult és megkezdte munkáját az egyetem falai (később inkább hálószobáink falai) között. 2020 zárásaképpen mi is értékeltük mindazt, amikre büszkék vagyunk egy év távlatából. Sok ezernyi hosszú óra, váratlan akadályok, tömérdek kihívás, célok és remények. Az év alatt összesen 16 fő aktív munkája adta az EHÖK csapatát és változások, amikkel nekünk is szembe kellett nézni. Lehetetlen mindent összefoglalni, amivel az év során foglalkoztunk, de a teljesség igénye nélkül összegyűjtöttünk párat.

Az összes egyetemistát érintő legfontosabb kérdés, az oktatás. Minden helyzetben azon fáradoztunk, hogy egyetemünk magas szintű oktatása hallgatóbarát módon, zökkenőmentesen történjen. Ennek első lépcsője a hallgatói vélemények, melyre minden félév végén lehetőséget nyújt az Oktatói Munka Hallgatói Véleményezése nevű kérdőív a Neptun rendszerben, mely most a távolléti oktatáshoz lett specializálva. Ezen kívül egy távoktatásról szóló helyzetfelmérő kérdőívet is elkészítettünk, melyet 2633 hallgató töltött ki, akik 72,3%-ban a távoktatás mellett tették le voksukat. Szintén lehetőséget kínálunk az aktuális tanulmányi kérdések kitárgyalására a Kari Hallgatói Fórumok keretei között, melyet a vírushelyzet miatt csak a tavaszi félév elején tudtunk megvalósítani. Ezen kívül elindítottuk instagram e-konzultációnkat is, mely keretén belül több száz hallgatói kérdésben tudott Motolai Anna Dóra, a tanulmányi ügyekért felelős elnökhelyettesünk segíteni. Számunkra rendkívül fontos tehetséges hallgatótársaink támogatása is, éppen ezért a versenyeken és kiállításokon való részvétel motivációjául létrehoztunk egy új ösztöndíjat. Az Egyetem Hírnevét Öregbítők Ösztöndíjával 1.200.000 Ft-ot osztottunk szét 48 sikeres pályázó között. Az ösztöndíjak kapcsán ki kell emelni azt a közel 900 pályázatot, amely a megújult Szociális Ösztöndíj felhívására érkezett be. Az éven sikeres reformon esett át és már online alapon adható be minden hallgató nagy örömére. A járványhelyzetre tekintettel a Rendkívüli Szociális Ösztöníj pályázatot is kiterjesztettük, amire 15 főnek közel 600.000 Ft-tal tudtunk segíteni. Kiemelt figyelmet fordítunk a hallgatói mobilitásra is, mely fényében sikerült a kreditelismerési folyamatot is hallgatóbarát módon megújítanunk, ezzel is ösztönözve az Erasmus programban való részvételt.
A külügyi referensünk, Lányi Martin gondozásában, idén 20 új nemzetközi hallgató beilleszkedését segítettük az egyetemi élet minden terén.

A tanuláson túl az egyetemisták lételeme a közösségi programok, az eszterházy érzéstől kicsorduló egyetemi rendezvények. Rögtön 2020 elején 52 hallgatóval részt tudtunk venni az Educatio kiállításon, ahol több ezer megválaszolt kérdéssel segítettük a remélhetőleg jövő eszterházys generációját. A tél során még sikeresen meg tudtuk valósítani 25 hallgatóval hagyományos disznóvágásunkat, melyen 40-40 szál hurkát és kolbászt töltöttünk meg. Újabb teltházas BRDWY-t eredményezett a VII. EKE Tánc Ramazúri versenyünk, amin ennyi idő távlatában most te is felsóhajtasz egy kicsit, és akkor is eszedbe jut egy-két emlék, ha még nem is töltötted ott az összes keddi estét. A távoktatás miatt az éven csupán 10 db Egyetemi Moziklub és egy Éjszakai Moziest megtartására volt lehetőség, de így is több, mint 600 kedvezményes jegyet adtunk el. A film mellé pedig már megújult EKE menüt is biztosítottunk.
Két véradásnak is helyszínt tudott adni egyetemünk, melyen összesen 50 hallgató mentett életeket. A távoktatás megkezdése után számunkra sem volt könnyű a már elkészült Felezőbált néhány nappal előtte lemondani, de az új helyzethez új megoldásokkal kellett szolgálnunk. Szerencsére Tóth Tamás rendezvényekért, kultúráért és öntevékeny körökért felelős elnökhelyettesünk kitörő lelkesedéssel és teli ötlettel vette az akadályokat. Immáron két összegyetemi Kahoot bajnokságon is túl vagyunk, összesen 7 forduló, 140 kérdés, 23 perc és több ezer hallgató kíséretében. Szintén hasonló sikereknek örvendett első online FIFA és LOL bajnokságunk is, melyeken szintén több héten keresztül és fordulókon át versenyezetek egymással az egyetem hallgatói. Annak ellenére, hogy a személyes kapcsolatainknak nem kedvezett az év nagy része, szerencsére partneri együttműködésektől gyümölcsöző időszak volt a Hallgatói Önkormányzat számára. Sikeres együttműködésbe kezdtünk a városi diáktanáccsal, akiknek két workshopot is tartottunk kommunikáció és rendezvényszervezés területeken.

Attól függetlenül, hogy rendezvényeinken nem tudtuk kamatoztatni, új sikeres együttműködő partnereket is köszönhetünk az évnek, mint például a Mátyás keserű, Borsodi, Vascular Plazma, OTP Bank, Petrény Pincészet, vagy a Snowattack. Az új partnereinken kívül további 25 kedvezménykártya partnerrel rendelkezünk, mely szintén az idei év hozadéka. Útjára indult ugyanis az Eszterházy Kedvezménykártya program, melyből oktatók, dolgozók és hallgatók egyaránt több, mint 300 kártyát váltottak ki. Ebből a befolyt 208.000 Ft-ot jótékonysági célra ajánlottuk fel a Vöröskereszt segítségével és 40 rászoruló család ünnepét tettük szebbé tartós élelmiszercsomagokkal. (Az adományozásról ITT olvashatsz részletesen.)

Ezt megelőzően pedig az egri kórház számára adtuk át 50.000 Ft értékű tárgyi felajánlásunkat. Az ünnepek kapcsán az ESN-el közösen 47 db Mikulás csomagot is kiosztottunk az itt maradt nemzetközi hallgatók részére. Diákcsomagok, a karanténban lévő hallgatók számára való bevásárlás, vagy a 45 kollégista tárgyainak becsomagolása és megőrzése mind-mind olyan „apróság", mely eltörpülhet a mindennapi rohanás mellett, mégis az érintett személyeknek óriási segítséget jelentett. Ugyanis a kollégiumi élet sem ment gördülékenyen, hiszen kollégiumi ügyekért felelős referensünknek, Kapczáth Milánnak és a 20 megválasztott kollégiumi bizottsági tagnak két instant kiköltöztetést is meg kellett oldania pár nap leforgása alatt. Sikerült a kollégiumi jelentkezési folyamatot is megreformálni és a hallgatók számára is kedvezőbbé tenni.

Hatalmas örömünkre nem csak az e-sportban maradtak töretlenül lelkesek hallgatóink. Mácsik Dorottya sportreferensünk megrendezte a hagyományos őszi sportbajnokságot, mely keretei között két sportágban mérhették össze erejüket a csapatok. Az Angol Kupán 14 csapat, és a RöpLigán 30 hallgató heteken keresztül mozgatta meg magát. Az online időszakban sem hagytuk ellustulni hallgatótársainkat, így útjára engedtük az Edz_eke? oldalt. Összesen 45 videóval, 8 edző tartott fitten hétről hétre minket.
A sportversenyeken dobogós helyezéseket elért, összesen 57 főnek pedig 2.085.000 Ft sportösztöndíjat osztottunk ki az éven.

Kétségkívül az egyik legjobb hírt hagytam a végére, mely sok GTK szakos hallgató szívét, többek között az enyémet is melengeti. 593 támogató hallgatói vélemény után a B épületi büfé sikeresen újra nyitotta kapuit. Szintén hasonló lelkesedéssel fogadták a B épületi EKE SHOP indítását is, hiszen több, mint 200 vásárlás során közel 300 EKE-s termék talált gazdára. Természetesen ennek is megvalósítottuk az online változatát is ráadásul black week kedvezménnyel, így 50 ajándékcsomagot adtunk postára, még az ünnepek előtt Koska Zsanett, elnöki asszisztens koordinálásában. Az évet a legújabb díjunkkal, a Félév Oktatója szavazással zártuk, amivel köszönetünket szerettük volna kifejezni oktatónik áldozatos munkájáért ezen nehéz időszakban is. 10 nap alatt a 3 campusról 561 hallgató adta le szavazatát 5 kategóriában, amiből 2045 szavazat érkezett be.

Persze mindez nem jöhetett volna létre, Csőke Alexandra gazdasági asszisztensünk beszerzéseinek indítása, vagy irodavezetőnk Kővári Viktor állandó jelenléte és munkája nélkül sem. Ezen kívül az éven 26 megválasztott lelkes campus képviselővel dolgozhatunk együtt minden egyes nap.

És mindehhez egy kommunikációs elnökhelyettes, mit tett hozzá? 170 cikket, 44 facebook eseményt, 1000 posztot, 86 kisvideót, és összeszámlálhatatlan instagram story mennyiséget. Rendkívül büszke vagyok a kommunikációs kis csapatunkra, felélesztett weboldalunkra, minden újonnan indított rovatunkra, megszépített instagram és facebook oldalunkra, tehetséges írni szerető Tollforgatóinkra. Új médiumokban is megjelenési felületet kaptunk, mint az Eszterházy Podcast vagy a Líceum Paletta.

Ahogy az elején kezdtem, mindez egy töredéke annak, amit hátra hagyunk 2020-ban és még ott van az a sok-sok órányi megbeszélés és mind az a telefon, email, üzenet mellyel hallgatótársaink problémáit oldottuk meg se számokban se szavakban nem összegezhető! Reméljük még tartalmasabb év elé nézünk és ne feledjétek 2021-ben is keressetek minket bizalommal! Boldog, egészségben és kreditekben gazdag Újévet kíván az EHÖK csapata!

2020-as év EHÖK tagjai:

Zaja Barbara Elnök
Kaplonyi Benjámin Általános elnökhelyettes
Koska Zsanett Elnöki asszisztens
Motolai Anna Dóra Tanulmányi ügyekért felelős elnökhelyettes
Oláh Ádám Rendezvényekért, kultúráért és öntevékenykörökért felelős elnökhelyettes
Tóth Tamás Rendezvényekért, kultúráért és öntevékenykörökért felelős elnökhelyettes
Kis Dalma Róza PR és kommunikációért felelős elnökhelyettes
Tamás Anett PR és kommunikációért felelős referens/elnökhelyettes
Lányi Martin Külügyi referens
Fenyves Balázs Sportreferens
Mácsik Dorottya Sportreferens
Kapczáth Milán Kollégiumi referens
 Tarnai Blanka Gazdasági asszisztens
Csőke Alexandra Gazdasági asszisztens
Kővári Viktor Irodavezető
Sütő Gergő  Kommunikációs ügyekért felelős elnöki megbízott

 

Írta: Tamás Anett

 


< Vissza