Diákként környezettudatosan: de hogyan?

Mekker Regina írása

Az egyetemi élet a legtöbb diák számára költözéssel jár, hiszen nem abban a városban fog továbbtanulni, ahol született. Ez pedig azt jelenti, hogy akár albérletben vagy kollégiumban fog lakni, a saját háztartásukat mindenképp el kell, hogy indítsák. 

A költözés új dolog, még akkor is, ha már többször költözött az ember az életében. Mindig lehet valami újat tanulni és fejlődni emberként. A költözés egy nagyon jó lehetőség arra, hogy egy kicsit környezettudatosabb életet építsünk ki magunknak. Mi döntjük el, hogy bevásárlásnál mit veszünk meg és mit nem; mi döntjük el, hogy mivel és hogyan takarítunk, mosunk; egy kis odafigyeléssel és egy pici lemondással pedig, mindezt csinálhatjuk egy kicsit zöldebben is.

Nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a környezetünkre, a bolygónkra és ezzel együtt a jövőnkre is. Egyetemistaként azonban annyi kihívással kell szembenéznie az embernek, hogy arra gondoltam, megosztok veletek pár dolgot, ami segíthet abban, hogy a tanulás mellett a fenntartható életre is oda tudjatok figyelni.

1. Bevásárlás


A legalapvetőbb zero waste dolog a bevásárlásban az, hogy mindig legyen nálunk bevásárlótáska. Kis helyen is elfér, így, ha esetleg nincs rá szükségünk, akkor a táskánkban is maradhat. Nagyon sokféle táskát be lehet már szerezni vásárláshoz, hogy ne kelljen minden alkalomkor műanyag szatyrokat hazacipelni. Ezen belül pedig, a második lépes az, hogy a műanyagszatyrokat, amikben általában gyümölcsöt és zöldséget szoktunk vásárolni le tudjuk cserélni annak környezetbarátabb testvéreire. Már ezeket is rengeteg helyen be lehet szerezni, és szintén kis helyet foglalnak a táskában, így, ha boltban járunk, csak elővesszük a kis vászon szütyőket és megpakoljuk, a kasszánál pedig ugyanúgy lemérik, mintha műanyag lenne. Én a Sparban láttam szatyorhelyettesítő vászon kis táskákat közel 500 Ft-ért csomagját, ami 4-5 darabot tartalmaz. Használat után ki lehet őket mosni akár mosógépben is, és már újra is használhatja az ember. 

2. Folyadékpótlás



A folyamatos folyadékpótlás nagyon fontos, viszont ezt is meg lehet oldani a fél literes, automatában túlárazott PET palackosnál zöldebb praktikákkal. Bár a PET palackok szelektíven gyűjthetőek és újrahasznosíthatóak, ez azért mégsem teljes mértékben zöld életmód. Ha hulladékmentesen szeretnénk élni, akkor igyunk inkább csapvizet és ruházzunk be egy vízszűrő készülékre, amit már több boltban is 5-6 ezer Ft-ért be lehet szerezni, és az esetleges nem megfelelő csapvizet a szűrő használata miatt ihatóvá tehetjük. Ha pedig órára vagy munkába megyünk, akkor egy kulacsban nyugodtan át tudjuk önteni a szűrt vizet és már útnak is indulhatunk. Ha pedig elfogy a vizünk, minden városban vannak ivókutak, ahol a kulacsunkat nyugodtan megtölthetjük, illetve az egyetem épületeiben is kiváló a csapvíz. 
Azt sem szabad elfelejteni, hogy ez egy spórolás lehetőség is, mivel nem kell minden héten megvegyük a boltokban a vizet, és bármennyiszer újratölthetjük a saját kulacsunkat. 

3. Kávé


Külön pontban szeretném megemlíteni a kávéfogyasztást, mivel az egyetemi hallgatók körében nagy népszerűségnek örvend ez az ital, nem is véletlenül. Tudom, minden egyetemista rohan egyik óráról a másikra, egyik épületből a másikba és reggel inkább alszik tovább, mint hogy lefőzzön egy kávét és otthol megigya. Persze könnyebb a büfében vásárolni, vagy automatából, viszont nem csak nem környezet, de egy idő után a pénztárcád is megérzi a sok apró kávévásárlást. Erre megoldás az, hogy reggel 5 perccel hamarabb fel kell kelni, csak azért, hogy lefőzz egy kávét és ha már nincs időd meginni, akkor egy termoszba beteheted és már mehetsz is órára. A pénztárca és a környezeted mellett még az is egy pozitívuma, hogy a kávé sokáig meleg lesz a termosznak köszönhetően és egész nap folyamán kortyolgathatod az életadó elixírt. Ha pedig nem vagy kávés, akkor a teával is ugyan ezt teheted, így azt sem kell megvásárold.

4. Online


Azt hiszem, erről sok mindent nem kell, hogy mondjak. A mostani helyzetet figyelembe véve, mivel sok óra online van megtartva, többnyire füzetet sem használnak a hallgatók. Ha pedig mégis be kell menni órákra, akkor is meg lehet oldani, hogy kevesebb papírt használjunk. Erre tökéletes lehetőség, ha laptopon jegyzetelünk, vagy ha nem akarunk egész nap cipekedni, egy tabletbe is kiválóan feljegyezhetjük az információkat. Most már rengeteg olyan applikáció, felület elérhető az egyetemisták, diákok, tanárok számára, amely mindezt még könnyebbé és praktikusabbá teszi, nem beszélve mindennek azon pozitív tulajdonságáról, hogy vizsgaidőszakban, vagy ZH-ra készülve, elég csak az adott dokumentumot kinyomtatni és már kész is van a tételed. Ha pedig nem esik jól végigolvasni a hosszúra nyúlt jegyzeteket, online felolvastathatod a szöveget erre alkalmas alkalmazással, így időt is spórolsz magadnak. 

Gondolkodj előre, hidd el jól fogsz járni hosszú távon!

Ezeken kívül, amit a fentiekben megemlítettem számos dologra oda lehet még figyelni. Készíthetünk tízórait, ebédet magunknak otthon, amit kendőbe vagy ételes dobozban vihetünk órára. Kipróbálhatjuk a szilárd samponokat, használhatunk szappant a fürdőszobában, takaríthatunk természetes tisztítószerekkel (szódabikarbóna, ecet).

Diákként lehet egy kicsit nehéz ezekre a dolgokra tudatosabban odafigyelni és nem is azt mondom, hogy most holnaptól minden zero waste szabályt tarts be, de lépésről lépésre, lassan-lassan el lehet jutni ennek egy olyan szintjéig, amikor már ez válik számodra komfortossá, kifizetődőbbé, és még a környezetet is véded. Egy idő után már azt fogod észrevenni, hogy a zsigereidben vannak a szokások és már reflexből is kulacsban fogod vinni magaddal a vizet és a táskádban ott fog lapulni a bevásárló táska.


Szerkesztette: Kis Dalma Róza


< Vissza