DIPLOMA UTÁN: Interjú Nagy Orsolya újságíróval

Legújabb rovatunkban olyan nálunk végzett hallgatókkal beszélgetünk, akik sikeresen szereztek diplomát, és jelenleg is szakmájukban dolgoznak. Átlag emberek, akik szenvedéllyel végzik munkájukat, céljaikért átvészelték a pályakezdés nehézségeit, és most példaként állnak előttünk, hogy elmondják: mire számíthatunk, ha az ő szakjukat válasszuk.

Első alkalommal bemutatjuk Nagy Orsolyát, a Nógrád Megyei Hírlap újságíróját, aki Kommunikáció és Médiatudomány szakon szerzett diplomát 2013-ban, az akkor még főiskolán. 



1. Miért ezt az intézményt választottad?
Sok ismerősöm végzett az akkor még Eszterházy Károly Főiskolán, amelyről sok jót hallottam, így például a színvonalas oktatásról, valamint magáról a főiskolai életről is pozitív elképzelésem volt. Ráadásul a városba, Egerbe is beleszerettem első látásra.

2. Most visszagondolva az egyetemi éveidre, mely emlékek a legkedvesebbek neked?
Nagyon szerettem, hogy csoporttársaimmal igazán jó volt az együttműködés, így sok kiadott feladatot közösen végeztünk el. Emellett a főiskolán rengeteg nagyszerű rendezvény volt, amelyek mindegyike emlékezetes pillanatokat adott számomra.

3. Miből érezted magadon, hogy ez a szak való neked?
Mindig is érdekelt a média világa és a kommunikáció. Már tizenéves koromban tudtam, hogy ezen a területen szeretnék elhelyezkedni. Középiskolás éveim alatt volt szerencsém az egyik országos televíziós csatorna műsorának háttérmunkálataiba betekintést nyerni. Akkor ott, egy megmagyarázhatatlan érzés fogott el, és tudtam, hogy ebben a szakmában szeretnék tevékenykedni.

4. Te hogyan szereztél tapasztalatot a szakmádban?
Nagyon fontosnak tartottam, hogy már az egyetemi évek alatt szerezzek tapasztalatot, hogy később sikeres legyek a szakmámban. Már a főiskola első évében jelentkeztem egy online női magazinhoz gyakorlatra az iskolától függetlenül. Amikor letelt a gyakorlati idő, folyamatosan kerestem a lehetőségeket, azért, hogy a tanulmányok mellett még több szakmai tapasztaltot szerezzek és fejlődjek. Így voltam például több országos csatornánál, de újságnál is.
Maga a főiskolai oktatás is számos lehetőséget adott a külsős tapasztalatok megszerzése mellett, hiszen rengeteg gyakorlati feladat volt. Megtanulhattuk egyebek mellett a televíziózás, a rádiózás és az újságírás alapjait. Mindez később nagyban segítette egy-egy adott munkahelyen a feladataim elvégzését.

5. Neked, hogy alakult a pályakezdés a diploma átvétele után?
Nem volt könnyű elhelyezkedni még úgy sem, hogy több helyen végeztem szakmai gyakorlatot. Eleinte szakmámat másodállásként végeztem, csak később sikerült főállásban is a média területén dolgoznom.
Azt gondolom, számos lehetőség áll a pályakezdők előtt, csupán keresni kell, de néha nagyon nehéz. Számomra a munkakeresés időszakában a visszautasítást volt a legnehezebb megélnem. Ez megviselt, mert sok esetben még csak választ sem kaptam a munkáltatótól.

6. Jelenleg a Nógrád Megyei Hírlap munkatársa vagy, mint újságíró. Miért szereted a munkádat?
2017-ben kerültem a Nógrád Megyei Hírlap szerkesztőségébe. Rengeteg emberrel találkozom, akiktől mindig valami újat tanulhatok és nagyon sok érdekes személyiséget ismerhetek meg. Továbbá, amikor egy adott emberről írok, felemelő érzés látni azt, hogy örömet szerzek neki. Szeretem azt is, hogy minden napom más és pörgős, így nem válnak unalmassá a hétköznapjaim.

7. Milyen típusú embereknek ajánlod a te szakmádat, az újságírást, illetve a kommunikáció és média szakot?
Olyan személyeknek javaslom, akik szeretnek beszélgetni, könnyen nyitnak új emberek felé és nem okoz gondot számukra az ismeretlenekkel való kommunikáció. Szeretnek írni, olvasni és elmerülni a média világában, valamint érdeklődnek a világ hírei, eseményei iránt.

8. Mit javasolsz a most Kommunikáció és Médiát kezdő hallgatóknak, hogyan töltsék hatékonyan az egyetemi éveiket, hogy később könnyen menjen az elhelyezkedés?
Talán azt tanácsolnám, hogy fektessenek nagy hangsúlyt a szakmai gyakorlatra. Nekem ez sokat segített az elhelyezkedésben.



Hiszünk abban, hogy a befektetett energiák megtérülnek, hogy az átimádkozott vizsgaidőszakok meghozzák az eredményüket és a Tudás Univerzuma ránk vár, ha be akarunk lépni rajta. Az Eszterházy Károly Egyetemen megtalálsz minden lehetőséget, hogy szakterületeden kibontakozhass, és később elhelyezkedhess. Tarts velünk Diploma után rovatunkban, és ismerkedj meg szakjainkkal, valamint a bennük rejlő lehetőségekkel.

Írta: Kis Dalma Róza


< Vissza